Kompetenciafejlesztési program indult a közigazgatásban dolgozóknak

Publikálva: 2014. január 22.

A Magyary Program keretében elindult a közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése. Az európai uniós forrásból finanszírozott projektnek köszönhetően több ezer kormánytisztviselő kompetenciafejlesztése történik meg az ország több pontján. Közlemény.

Az ÁROP 2.2.23 kiemelt projekt célja a kormánytisztviselők együttműködési, kommunikációs, szervezési és vezetési kompetenciáinak fejlesztése, amelynek eredményeképpen a mindennapi munka hatékonyabbá válik.

A program résztvevői fejleszthetik az együttműködéssel kapcsolatos készségeiket, megismerkedhetnek a konfliktus- és stresszkezelési technikákkal, módszerekkel is. Ezek a készségek szükségesek ahhoz, hogy a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők képesek legyenek az új ismeretek befogadására, megszerzésére, az egész életen át tartó tanulás elsajátítására.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2014. január 20-án mutatta be a program részleteit. A tájékoztató napra több mint 600 közigazgatási szerv munkatársai kaptak meghívást. A projekt lebonyolításában és koordinálásában résztvevők elmondták: 2014 áprilisáig több mint ötezer kormánytisztviselő kompetenciafejlesztése valósul meg, a program négynapos. A résztvevők kiválasztása előzetes felmérés, valamint a munkáltató javaslata alapján történik.

Az Új Széchenyi Terv keretében a „Közigazgatási szervek munkatársainak kompetencia fejlesztése” című projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, 770 millió forint támogatási keretösszegből valósul meg.

(KIM Sajtó Osztály)

Menü

Főoldal

Navigáció